milliomos örökösök, privatbankár képzés

Tízezer milliárd forintos vagyonról dönthetnek a milliomos palánták a következő évtizedben – #Blochamps Capital

Az 500 legvagyonosabb magyar átlagéletkora 55 és 65 év közé tehető, azaz éveken belül égető kérdéssé válik a vagyon sorsáról történő gondoskodás, különös tekintettel arra, hogy javarészük első generációs vagyonos.

Magyarországon külön kihívást jelent, hogy bár a hazai vállalkozások 80 százaléka családi cégnek számít, ám döntő részben még ma is első generációs tulajdonos irányítja, aki a korábbi évek gyakorlata alapján leginkább saját magában bízik: az évek során az érintett cégek elenyésző részénél épült csak ki az a döntési lánc, amely a cégutódlást megkönnyítené. A fentiek miatt az utódok bevonása nem, vagy csak csekély arányban történt meg az évek során.

Ennek következtében a vagyonörökítésnél nem elsősorban fiatal, pályakezdő utódok lesznek az örökösök, hanem az idők során legtöbbször a már valamilyen, a szülőtől legtöbbször teljesen eltérő saját egzisztenciát kiépítő, önállóan gondolkodó, 30-45 éves második generációs családtagok kezébe kerülnek a döntések.

A következő években komolyan átalakulhat a hazai vagyonkezelési piac, hiszen közel tízezer milliárd forint fialtatásához kell új értékajánlatot adni az esetleg hirtelen magasabb polcra kerülő utódoknak. A döntési preferenciáikban pedig már nem feltétlenül csak a hozam szerepel majd kitüntetett helyen, a digitalizációs képesség vagy éppen a fenntartható befektetések széles köre is olyan minősítő elem lehet, amely alapján az új generáció nagyobb bizalommal ad megbízást a vagyonkezelésre.

Mindezekből következik, hogy égető szükség van a szolgáltatók, a privát és vállalati bankárok képzésére, ami a GAUE egyik kiemelt célkitűzése, mert egyesületünk szívügye, hogy az utódlás menedzselési  szakmát tovább fejlesszük és még inkább képessé tegyük az ügyfelek professzionális, proaktív kiszolgálására.

A Blochamps Capital összefoglalóját ide kattintva tudja áttekinteni:

https://gaue.hu/wp-content/uploads/2023/04/dollarmilliomos_ifjak.pdf