kitagadás örökségből

Nem vagy méltó az örökségre!” – Kit lehet kizárni vagy kitagadni a hagyatékból? – #gyerekszoba.hu

Igazán szerencsésnek érezhetik magukat azok, akiknek a családjában fel sem merül a kérdés az örökléssel kapcsolatban: vajon hogy lehet belőle kizárni egy gyereket?

Mégis, minek kell történnie ahhoz, hogy egy szülőben egyáltalán felmerüljön a gondolat, hogy a hagyatékából kizárná a gyermekét? Egy viszonylag friss online felmérés szerint, amit a MOKK, azaz a Magyar Országos Közjegyzői Kamara végzett, a válaszadók 41 százaléka úgy vélte, hogy ha a leszármazottjai közül valakivel megromlik a viszonya, akkor nem lesz érdemes az öröklésre.

Ahhoz, hogy ennek az elgondolásnak hivatalosan is nyoma legyen, a törvényes örököst ki kell tagadni vagy ki kell zárni az örökségből, ami nem ugyanazt a dolgot jelenti. Akármelyik mellett dönt is a szülő, első lépésként végrendeletet kell készítenie.

Hogy kell végrendeletet írni?

Végrendeletet tulajdonképpen bárki írhat, a legszerencsésebb mégis az, ha a végleges „formába öntést” inkább öröklésben jártas ügyvédre vagy közjegyzőre bízni. Azért szerencsés így tenni, mert bizonyos kritériumok teljesülése nélkül a végrendelet semmissé válhat, amitől egy szakember által készített dokumentum esetében nem kell tartani.

Ez utóbbi nagy előnye, hogy bejegyzésre kerül a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába, aminek létezéséről az emberek többsége nem is tud. Amikor eljön az ideje, az itt rögzített végrendeletek biztosan eljutnak ahhoz a közjegyzőhöz, amelyik a hagyatéki eljárást rendezi. 

Kitagadás, kizárás – Mi a különbség?

Ha valaki úgy dönt, hogy a gyermekét szeretné kizárni vagy kitagadni az örökségéből, az első és legfontosabb dolog, hogy tisztázza a két fogalom közötti jelentős különbséget. Bár első hallásra hasonlónak tűnhetnek, valójában nem azok. 

Aki nem szeretné, hogy valamelyik leszármazottja az általános szabályok szerint részesüljön az örökségből,  annak mindenképp előre kell gondolkodnia. A hagyatékból való kizáráshoz nincs szükség indoklásra, elég hozzá a végrendeletben nyomatékosítani, hogy az adott személyre nem kívánunk semmit hagyni, de jó megoldás az is, ha őt nem soroljuk a többi örökös közé a végakaratunkban.

Fontos tudni, hogy az úgynevezett kötelesrészre ilyen esetben is jogosult lehet az illető, ami azt jelenti, hogy a törvényes örökrész egyharmada továbbra is megilleti.

Ahhoz, hogy tényleg ne kapjon semmit az, akire a felmenői megorroltak, ki kell őt tagadni az örökségből. Ezt a komoly lépést csak nyomós indokkal lehet megtenni, amire szigorú szabályozás vonatkozik.

A kitagadás alapjául csakis olyan indokok szolgálhatnak, amelyek szerepelnek a törvényben. Ezt kifejezetten meg is kell jelölni a kitagadásban, enélkül ugyanis érvényét veszti a végrendelkezés.

Ilyen indok lehet például az érdemtelenség, ami a Polgári Törvénykönyv szerint az alábbi esetekben valósul meg:

Ha a gyermek az örökhagyó életére tört

Ha szándékos eljárásával az örökhagyó végakaratának szabad nyilvánítását megakadályozta, a végakarat érvényesítését meghiúsította vagy ezek valamelyikét megkísérelte

Ha a hagyatékban való részesülés céljából az örökhagyó után törvényes öröklésre jogosult vagy az örökhagyó végintézkedésében részesített személy életére tört.

Szintén okot adhat a kitagadásra, ha a gyermek az örökhagyó sérelmére bűncselekményt követett el, aminek megállapítását bizonyítani kell, és a bíróságnak is hivatalosan meg kell állapítania.

Kellően nyomós indok az is, ha a kitagadni kívánt gyermek az örökhagyó egyenesági rokonának, házastársának vagy élettársának életére tör vagy sérelmükre egyéb súlyos bűncselekményt követ el.

Szintén kitagadható az örökségből az a gyermek, aki az örökhagyó irányában fennálló törvényes tartási kötelezettségét súlyosan megsérti.

Ugyanilyen helytálló indok lehet az erkölcstelen életmód folytatása, illetve ha a gyermeket letöltendő szabadságvesztésre ítélték, és ezt még nem teljesítette (a felfüggesztett szabadságvesztés nem tartozik ebbe a kategóriába).

Kitagadható az örökségből az is, aki nem nyújtott elvárható segítséget az örökhagyónak, amikor szükség lett volna rá, és ide sorolható a szülővel szembeni durva hálátlanság is. 

Ha valaki ragaszkodik hozzá, hogy a gyermekét kitagadja a hagyatékából, feltétlenül érdemes ügyvéddel vagy közjegyzővel egyeztetnie, a helytelen indoklás ugyanis „csak” kizárást eredményez, nem pedig kitagadást.

Vissza lehet vonni a kitagadást? Kattintson ide a válaszért!