thai uralkodócsalád öröklés

Indul az öröklési harc a világ legfurcsább monarchiájában – #index.hu

Európai szemmel Thaiföld a világ egyik legfurcsább monarchiája, ahol az államfő előtt kötelező a földön kúszni, szinte istenként kell tisztelni és felségsértésért akár másfél évtizednyi börtön is járhat, amelyet pusztán a kormány bírálatával is ki lehet érdemelni. A 71 éves királynak nincs hivatalos örököse, a választást megnyert, antimonarchista pártkoalíciót pedig nem engedik kormányozni. Mindezek miatt olykor tüntetések robbannak ki az országban.

Június 28-án fellélegezhettek a demokráciapárti thaiföldiek, ugyanis a bíróság számukra kedvező, felmentő ítéletet hozott egy 2020-as őszi esettel kapcsolatban, amikor is öt tüntető elállta a Szutidá királynét és fiát szállító autónak az útját. Ezzel pedig valami olyasmit követtek el, amiért tizenhat évnyi börtön vagy akár halálbüntetés is kiszabható. A bírák végül is elfogadták azt a magyarázatot, hogy a protestáló fiatalok azt hitték, a rendőrség csak fel akarja oszlatni a tüntetést, nem tájékoztatták őket arról, hogy a first lady ül a járműben.

A királyi család tagjai ellen elkövetett akciókat a thai állampolgárok többször is meggondolják, hiszen a törvény szigorúan védi az uralkodóházat. Csupán rágalmazásért is hosszú évekre a hűvösön találja magát az ember, és a jogalkalmazó nem fukarkodik azzal sem, hogy használja-e a regulát akár olyan esetben is, amikor senki nem céloz az államfőre vagy a családtagjaira. A törvény tág értelmezése lehetőséget ad ugyanis arra, hogy a kormány bírálata is felségsértésnek minősüljön, hiszen a kabinet a király nevében kormányoz, átvitten így az államfő döntését becsmérlik a miniszterelnök kritizálásával.

A thai fiatalok a szabad véleménynyilvánítás korlátozását egyre tarthatatlanabbnak érzik, 2020-ban indultak így az első tüntetések, amelyek rámutattak az uralkodócsalád kivételezett helyzetére, és társadalmi egyenlőséget sürgettek. A járványhelyzet és a kormány együttesen aztán ezeket a megmozdulásokat szépen elfojtotta, ami viszont nem azt jelenti, hogy a felszín alatt az emberek továbbra is ne vágynának a változásra. Most ennek lehetősége csillant fel egy férfi személyében, aki 27 évvel ezelőtt hagyta el az országot, és történetesen a király másodszülött fia.

Elnyeri-e a koronát a New York-i ügyvéd?

A 71 éves, X. Ráma néven uralkodó Máhá Vádzsirálongkorn sokáig tartó koronahercegeskedés után vette át a trónt 2016-ban elhunyt apjától, aki akkor a világ leghosszabban uralmon lévő monarchája volt. Az új király magánéletét tekintve kevésbé hagyománykövető: válásaival, női testőreivel való kapcsolatával, majd házasságaival, haspólóviselésével vagy az adófizetői pénzből való németországi lebzselésével szolgáltatott folyamatosan híreket a nyugati sajtónak.

Örököse egyelőre nincs, az annak tartott, de hivatalosan ilyen titulussal meg nem ajándékozott, legidősebb gyermeke, Bádzsrákitijábá hercegnő decemberben váratlanul összeesett és azóta is kómában van egy szívproblémának tulajdoníthatóan. Persze, ez is felvetett volna pár kérdést,

HISZEN A TÖBB MINT 700 ÉVES THAI MONARCHIÁBAN MÉG SOSEM ÁLLT AZ ÁLLAM ÉLÉN NŐ.

Mindenképpen érdekes egybeesésnek tartják ennek fényében, hogy épp most látogatott haza a király második házasságából származó fiú, aki immár 27 éve New Yorkban él, és azóta nem is járt szülőhazájában – lévén az 1996-ban elvált volt feleség és öt közös gyermekük közül négy nem is tartotta egyáltalán a kapcsolatot a királlyal. Egyedül a legfiatalabb gyermek, Szirivánnávári hercegnő választotta inkább az ázsiai országot otthonául, aki immár ismert stílusikonnak és divattervezőnek számít nyugaton is, rendre ott ül a nagy couture divatházak bemutatóinak első sorában. Bátyjainak azonban semmilyen formális címük nincs, nem is tartják számon őket az örökösödési sorban, a palota nem kommentálta így az előzetes bejelentés nélküli hazatérést sem.

A 42 éves, New Yorkban ügyvédként dolgozó Vácsáráészorn Vivácsárávongsze augusztus 6-án szállt le Bangkokban, és mint nyilatkozta, habár sok ideje külföldön él, sosem felejtette el, hogy ő valójában thai és nagyon fontos neki az identitása és az ország kultúrája, egy álma vált hát most valóra a hazatéréssel. A thai közbeszédben egyébként évek óta téma, hogy egyszer eljöhet az a nap, amikor az egyik száműzött fiút rehabilitálhatják. A potenciális örökös hazaengedését sokan egy tesztnek látják, hogy a család és a kormány is testközelből mérhesse fel ezáltal, alkalmas-e a szerepre. Lássuk! https://index.hu/fomo/2023/08/16/thai-kiraly-orokles-herceg-felsegsertes-maha-vadzsiralongkorn/

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesítjük az örökléssel és utódlással kapcsolatos, legjobb szakértői tartalmakról!