Az osztályos egyezség – #jogado.hu

Felülírhatják-e az örökösök az örökhagyó végakaratát vagy a törvényes öröklés rendjét?

A válasz összetett – olvasható dr. Bihary Ákos, az Ecovis Hungary Legal munkatársa írásában.
Az örökhagyó végakaratát teljes egészében nem lehet felülírni, azaz az általa örökösként nevezett személyt mindenképpen részesíteni kell a hagyatékból, ugyanakkor a Polgári Törvénykönyv lehetőséget ad az örökösként érdekelteknek arra, hogy megállapodjanak az örökségük egymás közötti megosztásáról.

Ez a lehetőség fennáll a végrendelet hiányában irányadó törvényes öröklési rend esetében is.

Ezt a megállapodást osztályos egyezségnek hívják. Az osztályos egyezség definícióját két helyen határozza meg a jog.

A Ptk. alapján:

7:93. § [Osztályos egyezség]

„Az örökösök a hagyatékot – kizárólag a hagyaték tárgyaira vonatkozóan – a hagyatéki eljárásban kötött egyezséggel feloszthatják egymás között. Osztályos egyezség esetén a hagyatékot öröklés jogcímén az egyezség szerint kell átadni.”

A hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Hetv.) alapján:

  1. § (1) E törvény alkalmazásában:

„k) osztályos egyezség: a hagyatéki eljárásban az örökösként érdekeltek között létrejött – a hagyatékban való részesedés mellett és kizárólag a hagyatéki vagyonra (annak egészére vagy részére) vonatkozóan kötött –, a hagyatékból való részesedést a hagyaték megnyíltára visszamenőleges hatállyal meghatározó, élők közötti jogügyletnek nem minősülő egyezség”.

Az osztályos egyezség tehát az öröklésben érdekeltek olyan megállapodása, amelyben arról állapodnak meg, hogy mit és milyen arányban örököljenek a hagyatékból. Fontos, hogy az osztályos egyezségbe az öröklésben nem érdekelt személyt viszont nem lehet bevonni, azaz például az örökhagyó unokája nem vehet benne részt, kivéve, ha a végrendelet vagy a törvényes öröklés alapján örökös (mert ekkor öröklésben érdekelt személy). A megállapodásban lehetőség nyílik arra, hogy a végrendelettől eltérően egyes vagyontárgyakat más-más öröklésben érdekelt kapjon; vagy arról, hogy a végrendelet vagy a törvényes öröklési rend szerint járó örökségnél egyikük többet vagy kevesebbet kapjon. Az osztályos egyezség egy speciális közös tulajdon (ez a hagyatéki osztály) megszüntetési módja is, amennyiben arra irányul, hogy az egyes vagyontárgyaknak egy-egy tulajdonosa legyen. Az örököstársak közötti egyéb vagyoni vitákat nem lehet az osztályos egyezségben eldönteni.

Mire ad még lehetőséget a bírói gyakorlat? Olvassa el ide kattintva: https://www.jogado.hu/az-osztalyos-egyezseg/

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesítjük az örökléssel és utódlással kapcsolatos, legjobb szakértői tartalmakról!