családi cégek, utódlás

A családi cégek legújabb kihívása: a hűtlen fiatal generáció – #CMBP

Négy lehetséges forgatókönyv létezik arra vonatkozóan, amikor egy családi cég a család tagjai közül választ és nevel utódot. Az első lehetőség az, amikor az utód családtag lelkes, és készen áll a feladatra. A második esetben a családtag már a cég átvétele előtt szeretne értékes tapasztalatot szerezni a piacon, és majd csak később átvenni a kormányrudat. A harmadik lehetőség tényleg egy lehetőség: tudva, hogy a családi céghez bármikor csatlakozhat, nem sürgeti semmi, és járja a saját útját. A negyedik viszont az, amikor a kiszemelt utódnak kevés érdeklődése van a cég iránt, és egyáltalán nem gondolkodik annak továbbvitelén.

A családi cégek vezetői egyre gyakrabban szembesülnek azzal, hogy az ezredforduló után született és potenciálisan a vállalkozás későbbi vezetésére predesztinált családtagok a negyedik kategóriába esnek, azaz karrierjüket nem a családi cégen belül képzelik el. Ez talán azok számára a leginkább meghökkentő, akik egész életüket ugyanazon cég építésére és gyarapítására tették fel.

Ennek a ma már nem ritka jelenségnek a hátterében három tényezőt érdemes említeni. Az első azokhoz a prioritásokhoz és általános értékekhez kapcsolódik, melyeket az ezredforduló után születettek hordoznak. Ők a meritokráciában hisznek, így gyakran régimódinak és indokolatlannak tartják az üzlet öröklésének családi formáját. Sokkal inkább arra törekszenek, hogy megteremtsék saját identitásukat, és a saját maguk által elért eredmények alapján vívják ki a tiszteletet. Ez általában együtt jár azzal is, hogy lázadnak az olyan munkakörnyezet ellen, ahol a család és az öröklés dinamikája nem engedi őket olyan ütemben előre haladni, amilyenben ők ezt jónak látnák, vagy amilyet a kortársaiknál tapasztalnak.

A második tényező a hozzáférhetőség. A családi cégek második és harmadik generációi sokkal több karrierlehetőséggel bírnak, mint az első generációk. A színvonalas oktatás már a család anyagi helyzetéből adódóan is elérhető számukra, arról nem is beszélve, hogy egy padban ülnek a jövő sebészeivel, mérnökeivel és innovátoraival. Ha vonzó akar lenni a következő generáció számára, a családi cégnek versenybe kell szállnia a piacon található minden más, akár vonzóbb karrierlehetőséggel.

És mi a harmadik tényező? Ide kattintva megtudja:
https://cmbp.hu/a-csaladi-cegek-legujabb-kihivasa-a-hutlen-fiatal-generacio/