Az új kormány a programja alapján több ponton is hozzányúlna a magyar adórendszerhez. Ezek közül az egyik legnagyobb figyelmet kiváltó elem a vagyonadó bevezetése lehet, amely a magyar adórendszerben eddig nem ismert, klasszikus formájában új típusú közteher lenne.
Tagunk, az RSM adóüzletágának vezetőjét, Fajcsák Gábort kérdezte a portfolio.hu.
Az interjút még a pénzügyminiszteri meghallgatás és a vagyonadóról szóló kormányhatározat megjelenése előtt véglegesítette a portfolio.hu.
Az új kormány – ahogyan azt a programjában is jelezte – több ponton módosítaná a magyar adórendszert. Ezek közül talán a jelenlegi rendszerhez képest leginkább újszerű elem a vagyonadó bevezetése. Mivel Magyarországon ez lényegében új adónem lenne, érdemes kicsit távolabbról indítani: mit is jelent valójában a vagyonadó? Mit kell számításba venni, és pontosan mit adóztat?
A vagyonadó lényege, hogy nem a jövedelmet, hanem magát a vagyont adóztatja. Vagyis nem azt vizsgálja elsődlegesen, hogy valaki mennyit keresett egy adott évben, hanem azt, hogy mekkora vagyonnal rendelkezik, vagyis a tőke, illetve az eszköz értéke alapján állapít meg adófizetési kötelezettséget. Ez a vagyon nagyon sokféle formában megjelenhet: lehet pénz, értékpapír, cégvagyon, ingatlanvagyon, de ide tartozhatnak nagy értékű, különlegesebb vagyonelemek is, például műkincsek, festmények, fizikai arany, más nemesfémek, vagy akár hajók is. Egy vagyonosabb magánszemély vagyona jellemzően diverzifikált, tehát több eszköztípusból áll össze.
” Egy általános vagyonadó ennek az összesített vagyonértéknek az adóztatására irányul.
A tipikus vagyonadó-szabályoknál fontos kiemelni, hogy jellemzően nettó értéket adóztat. Erre egyszerű példa, ha egy ingatlant hitel is terhel, akkor az ingatlan piaci értékéből levonják a fennálló hitel összegét és ez a csökkentett érték számít bele a vagyonadó alapjába.
Az „általános vagyonadó” kifejezést használta. Pontosan mit jelent ez?
Igen, ha a részletkérdésekbe belemegyünk, akkor a legelső kérdés, hogy mire vonatkozik a vagyonadó, illetve kimarad-e bármi az adóztatásból. Az általános vagyonadó minden típusú vagyonelemre vonatkozik, és nem tesz kivételt. Ennek a széles körű megközelítésnek azért van jelentősége, mert a nemzetközi tapasztalatok szerint, ha egyes eszköztípusok kimaradnak az adóztatásból, akkor a vagyonok könnyen ezekbe az eszközökbe vándorolhatnak át. Könnyen belátható, ha például a befektetési arany vagy a műkincsek nem kerülnek bele az adóalapba, akkor bizonyosan megnő majd az arányuk az egyes vagyonportfóliókban.
Beszélhetünk-e nemzetközi trendről a vagyonadó kapcsán? Hazai példa a korábbi évekből, ha jól gondolom nincs, ezért adódik a kérdés: van olyan nemzetközi minta, amely releváns lehet a hazai szabályozás kialakításakor?
Valóban, Magyarországon klasszikus értelemben vett vagyonadót eddig nem ismertünk, ennek nincs igazán hazai előzménye. Nemzetközi példát ugyanakkor számosat találni. Korábban Európában 12 országban volt vagyonadó, ami nem elhanyagolható szám.
Mára azonban ebből a 12 országból csak 3 ország maradt, amely vagyonadót alkalmaz, ami egyértelműen mutatja a trendet.
Jelenleg már csak Svájcban, Norvégiában és Spanyolországban van általános vagyonadó.
Ez az adónem jellemzően nem sikeres, a tapasztalatok szerint nehéz jól bevezetni és a nemzetközi példák is azt mutatják, hogy a vagyonadót korábban alkalmazó országok inkább kivezették az adónemet vagy átalakították a szabályozást. A vagyonadót még alkalmazó országok esetében fontos megjegyezni, hogy Svájcban és Norvégiában alacsony a belépési küszöb, tehát a társadalom szélesebb rétegére vonatkozik ez az adófizetési kötelezettség, de mivel például Norvégiában transzparensen követhető, hogy mi az adónem célja – a jóléti állam finanszírozása –, ezzel a többség azonosul.
Ha mindenki tudja, hogy ebből újították fel a kórházat, ebből vásároltak műtőrobotokat, ebből tudták emelni a nyugdíjakat, a családtámogatási juttatásokat, vagy az egyéb állam által fizetett ellátásokat, akkor az emberek sokkal szívesebben fizetik. Valószínűleg itthon is népszerűbbé lehetne tenni, ha pántlikázott adó lenne vagy valamilyen egyéb módon transzparensebb lenne a felhasználása.
Spanyolországban tartományonként eltérő mértékű, de magas kezdő limit van, viszont számos kedvezmény és mentességi szabály is létezik.
A szabályozás próbálja jól megszűrni, hogy kiket von adóztatás alá, azonban ezáltal ott jóval bonyolultabb és magasabb adminisztrációs teherrel is jár a rendszer működtetése és feltehetően több jogvitát is kivált az állam és az adózók között.
De nemcsak olyan példák vannak, amelyek a működtetésben mintául szolgálhatnak, ott vannak azok az országok, ahol megszűnt ez az adónem – például Franciaország vagy Németország –, amelyeknek a kudarcából viszont lehet tanulni. Franciaországban – többek között – komoly problémát jelentett, hogy a bevezetést követően néhány év alatt ötvenszer annyi tőke hagyta el az országot, mint amennyi bevétel érkezett az adóból, Németországban pedig egyenesen az alkotmánybíróság nyilvánította alkotmányellenesnek a törvényt, mert ítélete szerint egyes eszközöket egyenlőtlenül adóztatott.
Ezekből a példákból is látszik, hogy az adónem bevezetése mind gazdasági, mind jogtechnikai szempontból összetett feladat és komoly előkészítést, tervezést igényel.
Fontos megemlíteni, hogy az általános vagyonadó kivezetése ellenére több országban részlegesen fennmaradt az ilyen típusú adóztatás, illetve vannak olyan országok is, ahol eleve csak bizonyos vagyonelemekre vetették ki a vagyonadót. Ennek legtipikusabb példája az ingatlanadó, amely számos ország adózásában szervesen jelen van.
Ha a vagyonadó ennyire új elem lenne a magyar adórendszerben, mennyire nehéz beilleszteni egy alapvetően jövedelemadóztatásra épülő rendszerbe?
Ez valóban fontos kérdés, amikor egy új adónemről beszélünk. Mivel a magyar adórendszer a jövedelmet adóztatja és jelenleg nem ismeri a klasszikus vagyonadó kategóriáját, azt gondolom, nagy körültekintéssel kell majd megalkotni a szabályokat. Megfontolandó, hogy az új adó például kivált-e valamilyen adóterhet, mint mondjuk Svájcban, ahol a tőkejövedelmek közül a magánszemélyek árfolyamnyereségére adómentesség áll fenn.
Az eddig ismert nemzetközi tapasztalatok alapján kimondhatjuk, hogy ez az adónem általában nem bizonyult sikeresnek, ahol pedig sikeres, ott azért lehet az, mert nem önmagában egy szimpla adónem, hanem az adórendszerbe illeszkedő célzott adó.
Egyébként a vagyonadó bizonyos tekintetben, akár bele is illik a magyar adórendszerbe. Magyarországon a tőkejövedelmek – kamat, árfolyamnyereség és osztalék, kivéve a nem tőzsdei cégtől kapott osztalék – adómentesek lehetnek a tartós befektetési számla alkalmazásával. Valóban adódhat a kérdés, miért ne adóztassuk a tőkét egy mérték felett, ha annak a hasznát nem adóztatjuk?
Az már más kérdés, hogy miért adóztassuk azt a tőkét – pl.: cégérték, ingatlan érték – amelynek a haszna, hasznosítása is adóköteles. Ezek mind megfontolandó kérdések.
Mi az alapvető feltétele egy ilyen adó bevezetésének, ami túlmutat egy jól megalkotott jogszabályon?
Az első és talán a legfontosabb, a társadalmi konszenzus kialakítása:
ennek során érdemes számításba venni a társadalom azon tagjait is, akik ténylegesen fizetni fogják ezt az adót. Ennek megteremtésében nem segít, ha alapvetően az az üzenet, hogy aki gazdag, az nem tisztességes úton szerezte a vagyonát, mivel a becsületes vállalkozók joggal fognak értetlenül állni a döntés, illetve az adóteher kommunikációja előtt.
Nem lehet olyan általános vagyonadó-szabályt alkotni, amely nemcsak a vagyon mértékét vizsgálja, hanem azt is, hogy az pontosan honnan származik. Ennek megállapítására más jogi eszközök, szabályozások ás eljárások lehetnek alkalmasak. Mindez nem jelenti azt, hogy nem lehetne elfogadottá tenni a vagyonadót. Tapasztalataim szerint a vagyonosok nagy része igazságosnak tartaná, ha a magasabb jövedelmet vagy vagyont nagyobb adó terhelné az arányos közteherviselés érdekében. Ki lehet tehát jelölni olyan ésszerű, hiteles és társadalmilag is elfogadható célokat, amelyek mellett egy ilyen adó szélesebb támogatottságot kaphat.
Egyébként itt kiemelném azt a tényt, hogy 2025-ben Svájcban népszavazást tartottak arról – ott ez egy törvény bevezetésekor szinte általános gyakorlat –, hogy az 50 millió svájci frank feletti vagyonok öröklése esetén kivessenek-e 50 százalékos adóterhet az örökösökre. Az adóteher legfeljebb néhány ezer vagy tízezer embert érintett volna, ennek ellenére a svájciak 78 százalékos szavazati aránnyal elutasították ezt az új törvényjavaslatot. Fő okként azt nevezték meg, hogy ez az adó a vagyonosok elvándorlását eredményezné és Svájc veszítene a nemzetközi gazdasági versenyképességéből. Ez sokat elmond a vagyonosok ottani társadalmi megítéléséről.
Ha jól értem, a vagyonadó sikerét nemcsak a rövid távú költségvetési bevételben lehet mérni, hanem abban is, hogy elfogadottá válik-e a társadalom és a célzott réteg körében, és be tud-e épülni a jogszabályi és adókörnyezetbe?
Pontosan. Először azt kell tisztázni, hogy mi a vagyonadó valódi célja. Több állami bevételt akarunk? Igazságossági szempontokat akarunk érvényesíteni? Célzott újraelosztásról beszélünk? Esetleg az egészségügyi, oktatási, szociális vagy nyugdíjrendszer fenntarthatóbb finanszírozásáról?
Ezek mind legitim célok lehetnek, és mind befolyásolják, hogy miben mérjük az adott adónem sikerességét. Egy új adónemnek akkor van értelme, ha hosszabb távon is fenntartható, kiszámítható és nem okoz több kárt.
Mit jelent ebben az esetben a fenntarthatóság? Azt, hogy a bevételeknek meg kell haladniuk a bevezetés és működtetés költségeit?
Ez is része a kérdésnek, de ennél összetettebb a helyzet. Az egyik oldalon nyilván ott van a vagyonadóból származó bevétel és a fenntartásának – az adminisztrációnak és az ellenőrzésnek – költsége. Ugyanakkor a mérleg pozitív és negatív serpenyőjében sok egyéb szempont is ott van. Pozitív lehet például, hogy erősítheti az igazságosabb közteherviselés érzetét.
A másik oldalon viszont ott vannak a kockázatok.
Mennyire ösztönzi majd a tőkekiáramlást az országból a vagyonosok elvándorlásával,
korlátozza-e majd a piaci versenyt a magyar vállalkozások és a multinacionális cégek között, okoz-e majd igazságtalan különbségtételt az egyes egyedi esetekben, könnyen beszedhető lesz vagy számos jogvitát indít majd el az állam és az adóalanyok között és még hosszan lehetne folytatni a sort.
Ezt az adónemet lehet nagyon egyszerűre is megalkotni, de akkor nagy valószínűséggel alul-, illetve túladóztatni fog egyeseket és feltehetően igazságtalan lesz. Ellenben, ha különböző társadalmi, gazdasági szempontokat is bele akarunk vinni a szabályokba – csökkentő tételeket, mentességi szabályokat, piaci értékelési elveket –, akkor nehezebb lesz alkalmazni, illetve ezek mind támadási felületet jelenthetnek, adóvitákhoz vezethetnek vagy adótervezési lehetőségeket kínálhatnak. Mindezek nyilván az adó beszedésének hatékonyságát rontanák le. Számos olyan rossz példát lehetne sorolni a nemzetközi tapasztalatokból, ami komoly akadályt jelenthet az adónem egyszerű és sikeres alkalmazása előtt.
Meg kell vizsgálni, hogy az új adó hogyan viszonyul a meglévő adónemekhez, az adórendszer egészéhez. Nem vezet-e bizonyos társadalmi csoportoknál vagy vállalkozói köröknél túladóztatáshoz? Nem rontja-e a piaci versenyt? Nem fogja-e vissza a vállalkozási kedvet, a beruházásokat, a tőkefelhalmozást?
Például a külföldi tulajdonú cégek tulajdonosai, nem fizetnek majd a magyar leányvállalat értéke után magyar vagyonadót, ellentétben a magyar tulajdonosokkal. Így a vállalkozásaiknak sem kell kitermelnie ezt, azaz akár alacsonyabb profittal is működhetnek egy magyar vállalkozáshoz képest, így adott esetben olcsóbb árakat alkalmazhatnak. Sőt, megfelelő cégstruktúra alkalmazásával az osztalékot is forrásadó levonása nélkül, adómentesen vihetik ki az országból, miközben egy magyar vállalkozó ezt itthon leadózza.
Spanyolországban a spanyol családi vállalkozások után nem fizetnek vagyonadót a tulajdonosok.
Ha a sikeres, vagyonos emberek egy része úgy érzi, hogy a terhelés már aránytalan, és emiatt elköltözik az országból, akkor nemcsak a vagyonát viszi magával. Viszi a tudását, a kapcsolatrendszerét, a vállalkozói tapasztalatát is. Márpedig ezek sok esetben a magyar gazdaság szempontjából is értékes erőforrások. Nem beszélve az általuk teremtett munkahelyekről. Ilyen helyzetben előfordulhat, hogy az ország hosszabb távon többet veszít, mint amennyit rövid távon beszed.
Milyen szabályozási nehézségek vagy kérdések merülhetnek fel? Mi számít vagyonnak, hogyan értékelik az eszközöket, ki az adó alanya, hol húzzák meg az értékhatárt, mekkora legyen a kulcs? Melyek a legérzékenyebb pontok?
Azt kell mondjam ezek összessége: számít milyen eszközökre kell fizetnem, számít, hogy mennyit és az is, hogy ki a kötelezett.
Az könnyen belátható, ha nem minden eszköz számít bele az adóalapba, akkor tudatosan úgy fog alakulni a vagyonportfólió, hogy minél kisebb legyen az adóztatott rész. Ha vannak mentességi vagy csökkentő szabályok, akkor ez utat nyit a tervezés előtt. Ha az értékelési módszer túl szofisztikált, akkor valószínűleg pontosabb, de könnyebben megkérdőjelezhető és jóval költségesebb.
És akkor még nem beszéltünk az adózók egyedi eseteiről, az összehasonlításról, az igazságosságról. Nagyon nehéz kérdés lehet, hogy hogyan kell megállapítani az adóalanyok körét: családi vagy egyéni szinten? Ha családi, akkor kinek a vagyona számít egybe és kié nem? Az egy háztartásban élők számítanak majd?
Például, ha valaki egyedülálló, és egymilliárd forintos vagyonnal rendelkezik, akkor fizet, ha meg valaki házas, akkor megosztja a vagyonát és nem kell fizetnie? Igazságos, ha a házaspár külön kasszán van, de közös vagyonuk számít akkor is, ha egyébként vagyonjogi szerződéssel megosztották a vagyonukat? Ha valaki a kiskorú gyerekeivel közösen tulajdonol (mert közösen örököltek) egy 1 milliárd forint értékű vagyont, ezért a vagyonadó alanyai lehetnek, de ha ugyanez a helyzet nagykorú, külön háztartásban élő gyerekkel merül fel, akkor egyikük sem lesz a vagyonadó alanya? Elég sok ilyen igazságtalannak tűnő helyzet előfordulhat.
Ráadásul a személyi jövedelemadózásban Magyarországon nem ismert a klasszikus családi adózás. Ezért kérdés, hogyan lehetne a családi adózás logikáját a vagyonadóban jogtechnikailag és méltányosan megvalósítani.
Az 1 milliárdos létező vagyon sávjának meghúzása sem biztos, hogy érthető. Akinek éves szinten több száz millió forintos jövedelme van, de nagy részét minden évben elkölti, az nem vagyonos ember? Az sem, akinek 500 millió forintja van?
De fordítva is fel lehet tenni a kérdést: az 1 milliárd forint vagyon (nem jövedelem!) valóban kimagasló? Egy 20-30 éve valamelyik félreeső budai hegyen felépített átlagos ház ma akár sok százmillió forintot ér. Ha valakinek emellett van egy évi 100 millió forint profitot termelő vállalkozása, akkor vagyona már akár át is lépheti vagyonadó határát.
Ezeken felül kritikus kérdés általában, hogy a cégvagyonok esetében milyen módszerrel értékelik a nem tőzsdei vállalatokat. Norvégiában például egyszerű és nehezen támadható, mivel egyszerűen a vállalkozás tőke értékét veszik alapul és 20%-kal diszkontálják. Emiatt viszont jellemzően alulértékel a rendszer. Ugyanakkor minél szakmaibb és pontosabb értékelést írna elő a szabály, annál inkább támadható és nagyobb szakmai tudást igényel a megállapítása.
Likviditási szempontból is igen komoly nehézségeket jelenthet a cégérték után fizetett vagyonadó. Gondoljunk bele abba a helyzetbe, ha valakinek a korábbi évek magas nyeresége miatt több milliárdos értékű cége van és ezért több tízmillió forint adót kellene fizetnie, miközben az aktuális adóévben veszteséges volt vagy olyan beruházások vannak folyamatban, hogy egyetlen forint osztalékot sem tud kivenni. Mi történik vele, ha nem tudja befizetni az adót?
Tehát az új adó bevezetésekor és a szabályok megalkotásakor figyelni kell arra, hogy az mennyire ad lehetőséget adótervezésre, optimalizálásra. Közben viszont a másik fontos szempont egy adó működtetésénél, hogy olcsó legyen, egyszerű és könnyű a beszedése. Nem egymásnak ellentmondó szempontok ezek?
De, így van. Nem nehéz belátni, hogy minden adónem sikere gyengül vagy megkérdőjeleződik, ha vannak adótervezésre lehetőséget adó elemek. A vagyonadó azért is nagyon érzékeny adónem, mert nehéz úgy bevezetni, hogy ne lehessen adótervezési elemeket beletenni, különben igazságtalanná válik.
Ahogy korábban is említettem, ezért fontos a megfelelő előkészítés és tervezés. Lehet nagyon egyszerű szabályozást alkotni, de akkor vagy nem lesz elég bevétel vagy a vagyonosok elköltözését fogja ösztönözni. Vagy csinálunk egy nagyon igazságos, sok szempontot figyelembe vevő szabályozást, ami meg számos adótervezési lehetőséget és egyben jogvitát fog nyitni, ezáltal igen költségessé teszi az adóbeszedést és az adminisztrációt.
Ugyanakkor a politikai és társadalmi elvárás is érthető: a vagyonosabb rétegek járuljanak hozzá nagyobb mértékben a közteherviseléshez.
Ezzel az elvvel személy szerint is egyet tudok érteni.
A vagyonosabb társadalmi rétegek arányosan is fizessenek több adót. A kérdés nem is az, hogy ez az elv önmagában vállalható-e, hanem az, hogyan lehet ezt úgy megvalósítani, hogy közben ne okozzon aránytalan károkat.
A vagyonadót úgy kell megtervezni és kommunikálni, hogy az érintettek számára is elfogadható legyen mértékét és elveit illetően is. Nem mindegy, hogy az állam partnerként tekint a vagyonosabb adózókra, akik nagyobb hozzájárulást vállalnak közös célok érdekében, vagy megbélyegzett csoportként kezeli őket. A kettő között óriási különbség van az adómorál szempontjából.
A legismertebb példája ennek talán az Egyesült Államok, ahol a vagyonos emberek sok esetben büszkén hirdetik mennyi adót fizettek és számos területen – például a professzionális csapatsportokban – nyilvánosak a fizetések is.
Mi lehet az a kommunikációs irány, amely szélesebb társadalmi támogatottságot adhat egy vagyonadónak?
A transzparencia kulcskérdés. Már az adó bevezetésétől kezdve egyértelművé kell tenni, hogy mi az új adónem célja. Amennyiben például az igazságosabb közteherviselés, akkor elmondani: a cél, hogy azok, akik jelentősebb vagyonnal rendelkeznek, nagyobb mértékben járuljanak hozzá a közös kiadásokhoz.
A vagyonos emberek számára a vagyonadó elfogadottságát talán leginkább az növelheti, ami minden más adóra is igaz: ha az állami kommunikációban érezhető, hogy nem csak egy kötelezettség, hanem érdem, ha valaki adót fizet. Erre a legjobb módszer, ha az adó jól hasznosul, ha fizetésére büszkék lehetnek, akik fizetik. A vagyonadó esetében például, ha az ebből származó bevételeket konkrét, jól látható állami célokhoz kötik. Ha a vagyonadó fizetésére kötelezett emberek azt látják, hogy ebből szociális juttatások, kórházfelújítás, egészségügyi eszközbeszerzés, oktatásfejlesztés, infrastruktúra-fejlesztés vagy nyugdíjemelés valósul meg, akkor talán könnyebb elfogadni az új közterhet.
Még egyszer kicsit térjünk vissza a vagyonadó adórendszerbeli helyére. Hol vagy hogyan lehetne ezt megtalálni? Egyébként a vagyonadó a legjobb megoldás a vagyonos társadalmi csoportok többletadóztatására?
Nehéz kérdés, hogy lehet a legjobban beilleszteni a már létező adórendszerbe. Érdemes lehet például összekötni a jelenlegi személyi jövedelemadóztatás rendszerével. Azt korábban már sokan sokszor kifejtették, hogy az egykulcsos adó társadalmilag eléggé igazságtalan rendszer és jóval kedvezőbb a magas keresetűek és a tehetősek számára. Viszont Magyarországon az alacsonyabb jövedelemadó-kulcsnak továbbra is lehet szerepe abban, hogy a kevésbé tehetős rétegek rendelkezésre álló jövedelme magasabb maradjon. Ugyanakkor szerintem van egy olyan réteg, aki a jelenleginél magasabb adóterhet is el tudna viselni anélkül, hogy jelentősen érintené nem csak az egzisztenciáját, hanem az általános vagyoni helyzetét és lehetőségeit.
Ennek lehetne megoldása a vagyonadó, mint az szja-t kiegészítő adó. Persze nehéz ezt a két adónemet jól összekötni, de nem lehetetlen. Svájcban és Spanyolországban is van olyan szabály például, amely a fizetendő vagyonadó és személyi jövedelemadó összegét az éves adóköteles jövedelem 60 százalékában maximalizálja. Így – bár inkább a likviditás volt ezzel a szabállyal a cél – a vagyonadó kicsit jövedelemadó jelleget is kap, hiszen a jövedelemhez és az azután fizetett jövedelemadóhoz is kötik az összegét.
Egyszerűbb megoldás a többkulcsos személyi jövedelemadó lehetne, amelyet én hosszabb távon nem vetnék el. Az rugalmasabb szabályozást és nagyobb szegmentációt tenne lehetővé az egyes társadalmi csoportok között, mint a vagyonadó. Ugyanakkor a többkulcsos adó politikai realitása jelenleg szerintem alacsony.
Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy többkulcsos adó nélkül is lehetne a személyi jövedelemadó rendszerében a vagyont eltérően adóztatni.
A tőkejövedelmekre – osztalék, árfolyamnyereség, kamat – vagy a befektetési célú (tehát nem a saját lakhatás céljára használt) ingatlanok eladásából, esetleg bérbeadásából származó jövedelmekre lehetne eltérő, magasabb adókulcsot alkalmazni. Ez véleményem szerint jóval egyszerűbb módszer lenne a költségvetési többletforrások biztosítására, mint a vagyonadó. Volt már olyan korábban is – méghozzá elég hosszú ideig – hogy ezek a tőkejövedelmek eltérően adóztak a munkabértől.
Természetesen ezeknek a változásoknak ugyanúgy lennének különböző gazdasági hatásai is, mint a vagyonadónak. Ezeket fel lehetne mérni és összevetni a vagyonadó hatásaival, így megalapozott döntést lehetne hozni. A legfrissebb hírek szerint a kormány a vagyonadóval már az első kormányülésen is foglalkozott, ami arra utal, hogy kiemelten kezeli a kérdést és feltehetően rövid távon szeretné megvalósítani. Én szívesen látnám, ha számításba vennének olyan forgatókönyvet is, hogy a döntést megelőző elemzés arra jut: a célkitűzéseket – több adóbevétel, a javak igazságos újraelosztása stb. – más módon hatékonyabban lehet elérni. Például a már létező személyi jövedelemadó rendszerében vagy egyszerűbb kiegészítő adókkal, mint például az ingatlanadó, egyes vagyontárgyak (gépjármű, hajó) nagy értéke alapján kivetett adóval, értéktől függően eltérő mértékű vagyonszerzési illetékekkel, netán bizonyos mértékű vagyon felett újra kivetett öröklési illetékkel vagy egyéb állami díjakkal (pl. kikötői díj). Ez egy nagy munka és szerintem nem lehet néhány hónap alatt elvégezni. Sok lehetőség van, érdemes mindet megfontolni és jól kialakított szabályozást megalkotni.
Lehet a vagyonadó olyan tétel a költségvetésben, amellyel az állam érdemi bevételi fordulatot érhet el?
Olvassa el a cikk folytatását!