A St. Andrea borászat története annyiban mindenképpen sajátos, hogy egy elsőgenerációs borász vezeti, akinek saját bevallása szerint az üzleti ismereteit elsősorban a vállalkozói lét formálta. A generációváltás a pincészetnél emiatt nem megoldandó problémaként, hanem inkább lehetőségként, a fejlődés következő lépcsőfokaként jelenik meg, hiszen a fiatalok bevonásával a borászati -, a szőlészeti – és a menedzsment-ismeretek együttesen jelennek meg a napi munkában és a döntéshozatalban. A sikeres folyamatban szerepet játszott a kényszer mellőzése, a közös döntéshozatal, valamint az is, hogy az új generáció elképzeléseit el tudta fogadni és támogatandónak tartja a pincészet pénzügyi partnere, a GaUE tagja, az MBH Bank.
Sajátos a St. Andrea pincészet esetében, hogy a szőlővel és borral való foglalatosságnak egyáltalán nem voltak hagyományai a főborász családjában. Lőrincz György belecsöppent az ágazatba, édesapja építőiparral foglalkozott, nem volt közük a szőlő-bor ágazathoz vagy általában az agráriumhoz, leszámítva egy kis hobbikertet, amit műveltek. Mivel szülei részéről elvárás volt a továbbtanulás, ezért jelentkezett a Kertészeti Egyetemre, amely a kezdetekben nem jelentett neki sokat. Itt azonban olyan benyomásokat kapott a szőlészettel és borászattal kapcsolatban, amelyek felkeltették az érdeklődését, és ettől kezdve örömmel tanult, majd az egyetem végeztével elkezdett dolgozni az ágazatban.
Alkalmazottból vállalkozó
„Bennem megvolt a vágy arra is, hogy saját borokat készítsek, és meg tudjam mutatni másoknak, örömet szerezve ezzel. Egy idő után megadatott ez a lehetőség is. Persze egy borászathoz ez a vágy kevés. A borászathoz finanszírozás is kell, szóval ebben az időszakban még alkalmazottként dolgoztam” – mondta el Lőrincz György.
Egyszer azonban megjelent egy üzleti partner, aki felajánlotta, hogy alapítsanak közösen egy birtokot, miután látta a borász korábbi szakmai munkáját, kóstolt néhány tételt, amihez Lőrincz Györgynek köze volt. Így, több mint húsz éve indították el a St. Andrea szőlőbirtokot. „Én voltam a borász, ő a pénzügyi befektető. Ez nem volt rossz felállás. Nekem nem volt gyakorlatom az üzleti élethez, ám rendkívüli alkotóvágy élt bennem. A társam pedig több évtizedes üzleti és cégirányítási tapasztalattal rendelkezett, és ebbe én is belekóstolhattam mellette” – tette hozzá.
Átrendeződés a tulajdonosi körben
Az üzleti partner ugyanakkor néhány év múlva meghalt, az örökösei megváltak az üzletrészüktől. Innentől fogva a borász magára maradt, és minden üzleti kérdésben neki kellett döntenie. Később azonban jött két új társ, ami új helyzetet teremtett. „Nagyobbak lettünk, megduplázódott a szőlőterületünk, és a menedzsmentszemléletem is sokat fejlődött mellettük.”
Idővel a generációváltás is szóba jött, pedig ifjabb Lőrincz György pályája eleinte egészen mást ígért. „Soha nem gondoltam volna, hogy én ebben a szakmában fogok dolgozni, más céljaim voltak, más álmaim. A családunkban fontos szerepet kap a sport, kiskorom óta labdarúgás jelentette a fő vonalat. A szüleim támogatásával 14 évesen elmentem Debrecenbe, és a Lokiban játszottam. Sok apróság, több tényező, néhány sérülés játszott szerepet abban, hogy végül a borászatban kössek ki” – mondta el.
Foci vagy pince?
A szülei részéről sosem tapasztalt kényszert vagy nyomást, hogy ebbe az irányba induljon el. Azt elismeri, hogy szőlőművelés és a borászat valóban nem túl vonzó egy fiatalnak. „Látjuk, hogy milyen autókkal járnak az ügyvédek vagy a fogorvosok, nagy a csábítás sok más irányból. Figyeltük, láttuk ugyanakkor azt is, hogyan zajlik a borkészítés, a borbemutató, bár kényszert sosem éreztünk.”
Leginkább a sport, a foci volt erős alternatíva, de ifjabb Lőrincz György később rájött, hogy a sportkarrier, hacsak az ember nem kezd edzősködni, hamar véget ér. El kellett tehát gondolkodnia azon, mi lesz a jövőkép. „Itt volt egy csodálatos birtok, itt van édesapánk, akire büszkék vagyunk. Végül is, talán életem egyik legjobb szezonja után, szögre akasztottam a futballcipőt. Úgy éreztem, hogy a jövőmet valóban el tudom képzelni a magyar szőlő-bor ágazatban. Én is a Kertészeti Egyetemen tanultam, szőlészetet” – mondta el az ifjabb borász.
Közös döntések, kis eltérések
Jelenleg a St. Andrea pincészetnél a tulajdonosi kör révén itt nem egy, hanem három család irányítja a céget. A stratégiai döntéseknél nyilvánvalóan a tulajdonosi kör megbeszélése és egységes állásfoglalása kell, a szakmai döntéseknél viszont szabad kezet kaptak Lőrinczék. „Például két évtizeddel ezelőtt sokféle borunk volt, most már csak egri, helyi boraink vannak. A szortimentről szóló döntés fontos esemény volt, ezt kellett később képviselni a kereskedőknél is” – mondta el az idősebb borász.
Apa és fia között van néha némi nézeteltérés, „néha kell is, hogy legyen”, de ezek nem komoly különbségek. „A legjellemzőbb, hogy próbálom a fiamnak elmagyarázni, hogy ne telefonon beszéljük meg a legfontosabb döntéseket, hanem üljünk le személyesen. Ez generációs különbség.”
Lőrincz György szerint hiba, ha valaki a fiára, lányára nyomást helyez, ha a fiatal kényszernek érzi a folytatást. Fontos az is, hogy nagy bizalmat adjunk az utódoknak, hiszen ezt egyszer az idősebb generáció is megkapta. „Nemcsak azért, mert a fiam, hanem mert tudom, hogy sokkal többet tud bizonyos területeken, mint én. Egy fiatal embernek kell a nagy feladat, tehát nem lehet óvatoskodni, hogy apránként hozzászoktatjuk a munkához. Amikor idejött tíz évvel ezelőtt, szinte azonnal megkapta az összes szőlőt, mintegy 50 hektárt, mivel szőlészetet tanult” – említett példát az idősebb borász.
Milyen közös jövőt terveznek és mit lát a bank egy generációváltás kapcsán? Kattintson a folytatáshoz!
