A világ leggazdagabb családjának vagyona már három generáció óta öröklődik, mára meghaladja a 430 milliárd dollárt – áll a Bloomberg friss gyűjtésében. Vannak olyan családok is a listán, ahol a vagyon már nyolc generáció óta gyarapodik. A tíz leggazdagabb család gyökerei meglehetősen szerteágazóak, találunk köztük amerikaiakat, kanadaiakat, franciákat, indiaiakat, és több arab királyi család tagját is.
Nem kell milliárdosnak lenni ahhoz, hogy megragadjuk a gazdagok aranyszabályát: a nagy vagyon még nagyobb vagyont szül. A Bloomberg listáján szereplő 25 család többsége gazdagabb lett idén az erős piacoknak köszönhetően.
Együttesen 406,5 milliárd dollárra tettek szert (íme az első 10).
1. Walton-család, 432,4 milliárd dollár
A Walmart a világ legnagyobb kiskereskedője a bevételek alapján – a legutóbbi pénzügyi évben 648,1 milliárd dollár bevételt ért el világszerte több mint 10 600 üzletből. A Waltonok tulajdonában áll a cég mintegy 46%-a, ami a világ legnagyobb családi vagyonának alapját adja. A gyűjtés szerint a Waltonok vagyona már három generáció óta öröklődik, az első Walmartot 62 évvel ezelőtt nyitották.
A dinasztia összvagyona 12 hónap alatt 172,7 milliárd dollárral nőtt – ez napi 473,2 millió dollár, azaz percenként 328 577 dollár –, és ezzel a dinasztia vagyona túlszárnyalta az emirátus királyi család vagyonát, akik 2023-ban a Bloomberg listájának első helyét foglalták el.
Az évek során Waltonék folyamatosan, fokozatosan adták el a Walmart részvényeit, hogy diverzifikálják a családi portfóliót, és a családtagoknak szabadságot adjanak, hogy más érdekeltségekkel foglalkozzanak. A kiskereskedelmi vállalat ma a családi vagyon mintegy 70%-át teszi ki.
Sam Walton leszármazottai már nem töltenek be közvetlen szerepet a Walmartnál (fia, a 80 éves Rob idén távozott az igazgatótanácsból).
2. al Nahjan-család, 323,9 milliárd dollár
Az Egyesült Arab Emírségeket alkotó hét emirátus egyike, Abu Dhabi az ország fővárosa, ahol az olajkészletek túlnyomó többsége található. Az uralkodó al-Nahjan család már évtizedek óta az Egyesült Arab Emírségeket alkotó terület felett uralkodik, még mielőtt az olaj átalakította volna a gazdaságot és a királyi család pénzügyeit.
Abu Dhabi uralkodója, Mohammed bin Zajed al-Nahjan sejk egyben az ország elnöke is. Más családtagok a kormányzatban és a magánszektorban egyaránt szerepet töltenek be, a vagyon itt is három generáció óta gyarapszik a család birtokában.
Érdekességként hozza még a Bloomberg cikke, hogy az uralkodóhoz köthető vállalatok teszik ki Abu Dhabi irányadó részvényindexének legalább kétharmadát.
3. Al Thani-család, 172, 9 milliárd dollár
Az Al Thani család uralma Katar felett a 19. század közepén kezdődött, és kitartott az oszmán és brit imperializmus, a modern állam megalapítása, háborúk és két puccs során, a vagyon mára a 8. generáció kezében van. Az olajat 1940 körül fedezték fel, de a hatalmas tengeri gázmezők kitermelésére vonatkozó döntés volt az, amely valóban átalakította az országot, és az uralkodókat a globális gazdagság legmagasabb szintjére emelte.
A családtagok számos politikai tisztséget töltenek be, és uralják a helyi gazdaságot, a szállodáktól kezdve a biztosítókon át mindenféle vállalkozások tulajdonosaiként. Olyan értékes külföldi vagyontárgyakkal is rendelkeznek, mint a londoni Mayfairben lévő házak, ménesbirtokok és a Valentino divatmárka. Az Al Thanisok száma több ezerre tehető, bár a hatalom néhány kulcsfontosságú ágon belül összpontosul.
4. Hermés-család, 170,6 milliárd dollár
A több mint 100 tagot számláló, hatodik generációs család tulajdonában van a Kelly táskáiról híres francia luxus divatcég, amelyek árverésen akár több százezer dollárért is elkelhetnek. A cégnél vezető pozíciót betöltő családtagok között van Pierre-Alexis Dumas művészeti igazgató és Axel Dumas ügyvezető elnök. Érdekességként hozzák még, hogy a család 2022-ben nyolc családi vagyonkezelőt és különböző befektetési eszközöket egyesített egyetlen egységbe, a Krefeld Investbe.
5. Koch-család, 148,5 milliárd dollár
A testvérek, Frederick, Charles, David és William örökölték apjuk, Fred olajipari cégét. Az 1980-as évek elején a vállalat irányítása körül kialakult testvéri viszály miatt Frederick és William elhagyta a családi vállalkozást, míg Charles és David maradt. A cégből nőtt ki a Koch, egy Wichita, Kansas állambeli konglomerátum, amelynek éves bevétele mintegy 125 milliárd dollár. A család a harmadik generációs vagyon egy részét az 1888 Management vagyonkezelőn keresztül kezeli.
6. Al Saud-család, 140 milliárd dollár
A 92 éves monarchia, amelyről Szaúd-Arábia a nevét kapta, a nemzet hatalmas olajtartalékainak köszönheti a kollektív szerencséjét. A becslések szerint a 15 000 tag által ellenőrzött teljes, harmadik generációs vagyon valószínűleg jóval magasabb. Sok királyi családtag kormányzati szerződések és földügyletek közvetítésével, valamint állami vállalatokat – például a Saudi Aramcót – kiszolgáló vállalkozások alapításával szerzett pénzt. A királyság állami vagyonalapja, a PIF 925 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik. Mohammed bin Szalmán trónörökös személyesen több mint 1 milliárd dollár értékű vagyont kezel.
7. Mars-család, 133,8 milliárd dollár
Frank Mars 1902-ben, 19 évesen kezdte el árulni a melaszos cukorkákat. Az általa alapított vállalkozás leginkább az M&M’s, a Milky Way és a Snickers szeletekről ismert, bár ma már a cég bevételének több mint felét a kisállat-ápolási termékek teszik ki. A Mars 35,9 milliárd dolláros felvásárlása a Kellanova snack-gyártó vállalaténak várhatóan jövőre zárul le. A családi vagyon ez esetben már 5 generáció óta öröklődik.